Oktatóink szívügyüknek tekintik, hogy támogassanak téged a céljaid elérésében. Mindannyian tapasztalt, elhivatott szakemberek, akik tudásukkal és lelkesedésükkel inspirálnak az órákon.
Náluk nemcsak a helyes technikát tanulhatod meg, hanem azt is, hogyan építhetsz erősebb testet és tudatosabb kapcsolatot önmagaddal. Akár kezdőként, akár haladóként csatlakozol, személyre szabott figyelemre és motiváló közegre számíthatsz!
Márta mindig is nyitott volt az új kihívásokra és lehetőségekre, ez pedig izgalmas életútján is látszik. Budapesten született, és közgazdász diplomáját a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen szerezte meg, majd a pénzügyi szektorban kezdett dolgozni. Két gyermeke születése után Moszkvában találkozott először a Pilatesszel, amely rövid időn belül szenvedélyévé vált. Hongkongba költözve elvégezte a Polestar oktatói képzéseit, és saját pilates stúdiót nyitott, ahol elhivatottan segítette vendégeit a mozgás örömének és előnyeinek felfedezésében. Az évek során folyamatosan fejlesztette magát, és nemzetközi képesítéseket szerzett, többek között a GYROTONIC® módszer és a Buff Bones® területén. Később Ausztráliában folytatta munkáját, ahol saját stúdióját, a „Pilates on Stanley”-t vezette. Ma már újra Budapesten él, és célja, hogy több évtizedes tapasztalatával támogassa a helyi közösséget a testi-lelki egyensúly és jóllét elérésében.
Ecker Ágnes hosszú évek óta elkötelezetten dolgozik a mozgás és a testtudatosság fejlesztésén. Az aerobik oktatói és személyi edzői képzését a Fitness Company-nál végezte, majd 1999-ben kezdett fitnesztermekben tanítani. A mozgás szeretete és elhivatottsága mindig is vezette őt, ezért folyamatosan képezte magát, hogy lépést tartson a legújabb trendekkel és tudományos eredményekkel. 2009-ben mélyült el a Pilates világában, amikor elvégezte a Stott Pilates talaj- és reformer tanfolyamait, majd további képzésekkel – Cadillac, Chair és Barrel – bővítette tudását. Számos workshopon vett részt, többek között a Jump Board, a Prenatal Pilates és a sérülés utáni rehabilitáció témáiban. Oktatásában a legfontosabb számára, hogy tanítványai tudatosabb kapcsolatot alakítsanak ki a testükkel, megtanulják azt kontrollálni, és ezáltal jobb közérzetet érjenek el. Ágnes jelenleg dietetikát tanul a Semmelweis Egyetemen, mert hisz abban, hogy a mozgás és a megfelelő táplálkozás együtt teremtenek egészséges és kiegyensúlyozott életet.
Györgyi számára a mozgás mindig is az élet természetes része volt, de a pilatesben találta meg azt, ami túlmutat a puszta edzésen: egyszerre ad kihívást és feltöltődést, segít megőrizni a testi-lelki egyensúlyt a mindennapokban.
Ezt az élményt szeretné továbbadni minden vendégnek. Meggyőződése, hogy ha valaki megtalálja a számára igazán megfelelő mozgásformát, akkor az edzés többé nem kötelesség, hanem örömforrás lesz.
A Stott talaj- és Reformer–pilates képzésein szerzett tudásával Györgyi abban támogatja a hozzánk érkezőket, hogy felfedezzék a pilates jótékony hatásait: a test erősödését, a tartás javulását, a belső harmóniát és a mindennapi energia megújulását.
Lilla elkötelezetten dolgozik azon, hogy a mozgás és a testtudatosság mindenki számára elérhető és élvezetes legyen. Tanulmányait a turizmus és vendéglátás területén végezte Budapesten, majd a vállalati szférában, HR területen szerzett széleskörű tapasztalatot. A sport és a tudatos életmód azonban mindig fontos szerepet játszott az életében, így természetes volt számára, hogy elmélyüljön a Pilates világában.
Reformer Pilates oktatóként folyamatosan képzi magát, és nagy hangsúlyt fektet arra, hogy vendégei ne csupán a testük erősödését, hanem a mozgás örömét és a belső egyensúlyt is megtapasztalják. Hitvallása, hogy a Pilates mindenki számára kínál fejlődési lehetőséget – legyen szó tartásjavításról, erősítésről vagy a mindennapi stressz levezetéséről.
Óráin barátságos, támogató légkört teremt, ahol a vendégek saját tempójukban fejlődhetnek. Számára a legfontosabb, hogy tanítványai felfedezzék a tudatos mozgásban rejlő erőt, és ezáltal magabiztosabbnak, energikusabbnak és kiegyensúlyozottabbnak érezzék magukat a mindennapokban.
Rengeteget számít, hogy hol próbálod ki legelőször a reformer Pilates-t, és Bogi számára ez az élmény meghatározó volt. Nem sokkal később szenvedélyes szerelmese lett ennek a mozgásformának, és minél hamarabb szerette volna átadni ezt az érzést másoknak is – így lett reformer Pilates oktató.
Akár kezdőként, akár már tapasztalt vendégként érkezel hozzá, óráin egyszerre törekszik a változatosságra, a kihívásra és a kikapcsolódásra.
Szeretettel vár, ha a hétköznapokban ülőmunkát végzel, de akkor is, ha még keresed azt a mozgásformát, ami egyszerre kapcsol ki és formálja a tested. Bármi is legyen a célod, arra törekszik, hogy pozitív mozgásélménnyel távozz az óráról, és jobban érezd magad utána, mint előtte.
Vivi számára a Pilates a testi erő és a belső tudatosság találkozási pontja – ez teszi számára többé egyszerű edzésnél. Pénzügyi területről érkezett a szakmába – csoportos fitness instruktori, majd talaj és reformer Pilates oktatói képzésekkel alapozta meg tudását. Ma már főállású Pilates oktatóként éli meg hivatását, amit egykor csak szenvedélyből választott. Vallja, hogy a Pilates mindenkinek más. Van akinek feltöltődés, van akinek kihívás, van akinek kikapcsolódás. Óráit ennek szellemében építi fel – változatos gyakorlatokkal, több nehézségi szinttel, hogy kezdő és haladó egyaránt megtalálja benne a saját fejlődési útját. Célja egyszerű: hogy vendégei ne csak erősebb testtel, hanem frissebb fejjel és több energiával lépjenek ki a teremből.
Olivér életében a mozgás mindig is fontos szerepet töltött be. Gyerekkora óta sportol, évekig versenyszerűen focizott, a Pilatesben pedig azt a mozgást találta meg, amely egyszerre erősíti a testet, fejleszti a mobilitást és segít kiszakadni a mindennapokból. Számára a Pilates nem csupán egy edzésforma, hanem egy olyan tudatos mozgás, amely fizikailag és mentálisan is feltölt.
Olivér saját Pilates-útja az Allegro Stúdióban kezdődött, így különösen fontos számára, hogy most oktatóként adhassa tovább azt a lendületet és energiát, amit ő maga is megtapasztalt a stúdióban.
Óráin arra törekszik, hogy minden vendég számára megtalálja a megfelelő kihívást, miközben a tudatos mozgás, a helyes kivitelezés és a jó hangulat is központi szerepet kap. Hisz abban, hogy a rendszeres mozgás akkor válik igazán értékessé, ha nemcsak erősebbé tesz, hanem feltölt és kikapcsol.